Csend előtt

már várom a csendet... a békét... a hegyeket. fákat. utat az erdőben... vízcsobogást a szabadban... a kövek között utat törve... a nyugalmat...

hogy nincs net, nincs stressz, új írás-komment-lesés... s főként nincs rohanás... hogy szinte megáll az idő...

hogy kicsit a gondolataimmal lehessek... csak úgy... meg egy papírral, tollal... fényképezőgéppel... meg a tájjal...

s főként Istennel... hogy végre feltörjön belőlem, mi magamban lappang... a szavak ruhájában... mert ott van... csak egy kis csendre vágyik... hogy figyelhessek végre rá...

jó lenne a szivet feltölteni. nemcsak az eszet.

a levélzizegést dalba kapni. a fénysütést mosolyba ragyogni. vízcsepp csodáját csillanásba fogni.

friss levegőt mélyen tüdőre szívni. megtelni vele. s tartalékba is hozni. vissza ide.

mert elkelne belőle egy háladal a vágtatás sodró árjában... egy kis égrepillantás. esti tücsökzenére hangolódás elalvás előtt.

olyan szivet-eszet-lelket felelmelő érzés. a Teremtőre emlékeztető. mikor szakadnak a gátak s csak ömlik a szótlan köszönömgondolat. hogy minden apróságom mellett ott áll a Te nagyságod. hogy törpülhessek el s ragyogj be Te.

csend...