Olyanok

ezek a napok, mint az udvaron lehullt levelek. ma este több volt, mint a tegnap. sárgult, száradó levelek. valamikor tele voltak élettel. reggel röpke pillantásra ha futja, este már sötétség borít mindent. marad az összeszedés másnapra. mindig a másikra...
valaki elég jól ismer, hogy a fojtogató gondolatokra is tudjon egy bátorító szót simítani.
idebent esténként, ha fáradtan hazaérek, meleg vár. az itthonlenni érzése kárpótol valamicskét ilyenkor. a befejezetlen kép még mindig a szekrényen vár. valahogy így érzem magam én is - sejtem a folytatást, de halasztódik - újra meg újra. a fejemben ott lappangott egész nap a ma reggeli mondat, hogy "az Isten útjai tévedés/hiányosság nélküliek". csendben megyek tovább... későre jár...