Néha nehezen

állok fel a székről. arról a bizonyos fekete, kerekes példányról. belevetem magam a munkába, néha nagyon tudom élvezni, és akkor elfeledkezek az időről is. csak az lesz jelzéssé bennem, hogy odakint sötét van újra, és szállingóznak el körülöttem a többiek...
pedig hát idehaza vár a kiskutya, kismacska (na jó, ez vicc :D ), Dudus és Mandula (ez már komoly), meg Névtelenke, a kekszes almás, a rakott káposztába való, a költségvetés ekszelfájlja, a csendes est és még mi minden. az árvácskák bólogatva üdvözöltek, a szél is beszólt a nyitott konyhaablakon, miközben a fügefa védőburkát meglebegtette.
igen, valahonnan kell a lelkesedés. még az ilyen estékbe is...