Itt van a tél,

itt van újra, s szép, mint mindig énnekem... na nem a városi télre gondolok itt, hanem arra, amiben még ma reggel még részem volt.
ugyanis nem mondtam le az írogatásról, csak nem voltam netközelben. hamarosan képek is lesznek, szebbnél szebbek, csak egy kis türelem.
nem is tudom, mi volt a legszebb az elmúlt napokban? a szövetség, amit körbejártunk, ami felett elmélkedtünk? vagy a régebbi ismerősökkel való viszontlátás? vagy az új ismeretségek? a nyelvi akadályokon való átbukdácsolások? a táj szépségei? vagy netalán más, maradandó emlék?
mindenképp, izgalmasan közeledett a végéhez. a tegnap reggel arra ébredtem, hogy a tetőtéri ablakon - az igazán hó lenne? hát az volt. olyan vékony rétegben még csak, hogy az utakat, sportpályát még nem fedte. akkor. fotóztam is, mert nem álltam meg, hogy ne :D. estére már bokán jóval felül ért, s esett, nem hullt, de úgy igazándiból, a szél is kavarta alaposan. de azért néhányan csak kimerészkedtünk, s egy jókora hóembert kerekítettünk. akkorra már kezdtünk azon tűnődni, hogy megyünk le onnan a hegyről. ráadásul az áramszolgáltatás is megszűnt (nem mondom, jó kis fényt lehet keríteni mobillal meg laptoppal!), de igazán örültünk mikor újra megjött és nem kellett a sötétben a szobánkba botorkálni! elalvás előtt még jópárszor felijjesztett a tetőről lezúduló hó, mert a súlya miatt hirtelen le-leszakadt egy-egy darab (a hóból). reggel még mindig esett, rendületlenül. készülődtünk hazafele már, de a legrövidebb út az erdőn vezetett keresztül. és fák dőltek ki a hó súlya miatt, eltorlaszolva az utat. mire elindultunk azonban, eltakarították, így minden gond nélkül leértünk! SDG!