Zákeus...

jó volt ma... a délelőtt s a délután is...
figyelmeztető a beszédemet illetőleg. hogy amikor indulatos vagyok s odamondok ezt-azt akkor az jön ki belőlem, ami bennem van... s mennyi minden húzódik meg a szivemben...
s hogy idő kell - idő, idő, idő az Úrral. kettesben... eldöntöttem, hogy ezen változtatni fogok. azt is tudom, hogy. ma este kezdem...
s hogy az igének jó talaj lehessek időt kell adjak. nem csak rohanni, mert abból jut bőven. s sokszor azért nem ragad meg bennem s nem jut gyökérre (s hol van még a gyümölcs!), mert nincs időm...

s aztán ott volt Zákeus. a mindenkitől megvetett. a kicsi. lenézett. elnyomott s magának minden módszert megragadva harácsoló... és megszégyenitett. igen. ma este... hogy nem számitott neki semmi, csak hogy Jézust láthassa. "ha nem látja meg Jézust öngyilkos lesz". mindent megtett. ha kellett, fára mászott. s ha mindenki a tömegből észrevette, nem baj, csak Jézussal legyen...
s itt vagyok én, akinek talán csak idejében kellene lefeküdnöm hogy reggel felkelhessek a találkára. és a jó melegben, csendben együtt lehetnék vele... s nem vagyok kész ezt megtenni. ennyit fizetni érte...
s közben csak azt látom, hogy beszűkül az életem... s nem futja semmire a sok mindenből. hogy tenni kellene, de nem győzöm. s nincs élet, csak a hajtás, rohanás, a kell-kell-kell...
bár lenne bennem is ilyen zákeusi lelkület...