Nem versenypálya

az élet... azazhogy mégis az. vagy mégsem...

vagyishogy... vannak akik lehagynak. kielőznek... ebben vagy abban, teljesen lényegtelen. és néha ilyenkor az embernek elmegy a kedve mindentől. még a továbbmeneteltől is. minek továbbtrappolni, vagy akár csak lépni is egyet? és persze arról is elfelejtkezik, hogy másokat meg ő előzött. egyszerüen elpárolog minden ilyesmi. kitörlik a memóriából...

és hirtelen amnézia áll be. mert ugye nem a gyorsaság a lényeg, hanem a minőség. az életé mármint. amit leélünk. leélek. megélek... és hát a minőséget nem mindig gyorsaságban mérik. vagy afélékben...

a baj akkor nagyobb, amikor én kezdem el abban mérni. másoknak. de főként magamnak. és akkor nem csoda, hogy hátulkullogónak érzem magam ebben-abban. és nem veszem észre hogy amabban pedig épp forditva van. olyan vagyok néha tényleg, mintha szemellenzőm lenne. akárcsak a lovaknak...