Beszélgetés-ek

>> 2007. május 13.

E. nénivel mindig élvezet szóba állni. Ma többek között beszélt magáról, régen, mikor ő is fiatal volt. Szeretem hallgatni. Tele van lelkesedéssel. Mindig mond valami bátoritót. Beszél a mindennapjairól, örömeiről. Rámkérdez. Mindig figyelem: ott van-e? S ha nincs - délután eljön-e? Ha csak egy köszönés erejére futja, akkor is szeretem megfogni a kezét s rámosolyogni. Mert ő is mosolyog. Vad puszival búcsúzott :) ...

Aztán ott volt D. Ma járt először erre, átutazóban. Tele volt kérdésekkel. Beszélgettünk. Próbáltam válaszolni. Először meghökkentett a kérdések mélysége. Mert nem lehetett csak felületesen túlnézni, továbblépni. Mélyre szántott. Nem is tudom, miért épp nekem szegezte őket. Hát válaszoltam. Vagy legalábbis próbálkoztam. Aztán talán már nem is annyira neki, mint magamnak mondtam. Őszintén. A valósággal szembenézve.
Közösség... egymással törődni... hogy érdekeljen a másik... túl a korosztályi határokon... bátoritani, ismerni a másikat...
Sokminden elhangzott... szóba jött... s talán még több mindent felhozott a felszinre...

Végül is: megéri befektetni a közösségbe? Másokba? Vagy inkább törődjön csak mindenki saját magával - van úgyis elég bajunk... S ha igen, megéri - mennyit? és mit? meddig? ...
Szerintetek?

1 Hozzászólás:

márta 9:35 de., május 14, 2007  

Senki sem sziget. Van amikor, az szeretne lenni, mint ahogy Jézus is szeretett elvonulni magában, de ha jöttek hozzá az emberek, akkor foglalkozott velük.
Nem tudom, hogy megéri-e másokba sok energiát fektetni, mert ezt tapasztalatból tudom, hogy néha nagyon fárasztó és néha csalódást okoz, de nincs annál szomorúbb, mint mikor valaki csak maga körül forog, és azt hiszi, hogy minden rendben, közben meg semmi sincs rendben, mert vak és süket a mások dolgaira.
Én a közösségre szavazok. Bár én is nagyon szeretek ellenni magamban...

  © Blog Design by Simply Fabulous Blogger Templates

Back to TOP