Kölcsön-mosoly

Szóval felkérést kaptam, hogy valami frissebbet is irjak ide... hát megpróbálom. Az utóbbi időben nagyon foglalt voltam, alig volt időm szuszogni is (még jó, hogy arra nem kell külön időbeosztás :) ). Szóval tényleg - alig jártam haza, esetleg aludni meg néha enni, de ez sem volt már olyan rendszeresen, mint például az év eleje felé. Nem mintha bánnám, mert egy csomó érdekes dolog történt, meg tényleg megérte, de mégis, egyesek körülöttem már kezdik megsokalni, hogy alig látnak... de ezt meg kell szokni, mert ez következik be előbb vagy utóbb - kinél mikor...

Szóval arra gondoltam, hogy talán feltehetem ide egyik versemet. Érdekes körülmények között iródott, vagy hogy pontosabb legyen, érdekes volt az ihletés. Kb. 10 nappal ezelőtt rohanok a munkából az állomás felé, péntek délután lévén és én szokás szerint a hétvégét nem itthon töltöttem. Szóval elindulok a munkábol és nem messze egy jólöltözött, jóltáplált kisfiú jött velem szembe. Ahogy közeledik felém hirtelen megkérdezi: "N-aveţi zece mii împrumut?"
Hát igen... persze, hogy az első reakcióm az volt: sietek, nincs, persze megmondtam neki, hogy "nu" és mentem is át az úton, mert éppen nem jött semmi... De elgondolkoztam - hogy kérhet kölcsön egy idegentől egy 10est, mikor nem fogja tudni megadni - mérmint nem ismer? És miért van egy ilyen rendes gyereknek szüksége egy idegentől egy 10esre?
És vajon nekem mire van szükségem? Esetleg kölcsönbe? Amit talán nem is kérek soha? És folytatódtak bennem a gondolatok, eszembe jutottak nemrég történt események... és hát igy szültetett ez a vers... a kölcsön-mosolyról...

Adsz egy mosolyt? - Kölcsön...

Nem szereted, ha kérnek tőled.
- Tudom. Én sem kedvelem,
ha kéréssel zaklatnak.
Foglaltak vagyunk...
Ki ne érezné ezt,
ha annyi tennivalo hárul rá?

De mondd, nem zavarhatlak -
csak egy pillanatra...
Kérni szeretnék valamit:
nekem fontos, de neked
semmibe nem kerül...
És csak kölcsön kérem
(bár tudom, kételkedsz,
hogy visszakapod a kölcsönt...)

Adnál nekem - kölcsön -
egy mosolyt?

(2005. november 12)

Read more...

Isten vezetése

Érdekes az, ahogy Isten vezetését megtanuljuk felismerni. Apró, kis dolgokkal kezdődik. Azokban tanulunk és azután nagyobb dolgokban, már biztosra mehetünk...
A konfin hangzott el az a gondolat, hogy Isten az Ő gyermekeit nem engedi hibázni a nagy dolgokban, a nagy döntések meghozatalában.
Jó dolog ismerni Isten vezetését. Azért, mert ha már megtanultál ráállni Isten vezetésére, akkor amikor tudod merre vezet, de nem látod az utat és benned valami kérdéseket kezd feltenni, erőt nyerhetsz azokból az esetekből, amikor Ő vezetett... Mert nem mindig mutatja meg előre az utat. Néha a Benne való bizalmunkat tesztelheti... Még soha nem csalódtam Istenben, hanem amikor felismertem az Ő vezetését, Ő mindig beváltotta igéretét. Még akkor is, ha nem úgy tette, ahogy azt én elképzelte. Jó Benne bizni és az Ő hangját hallgatni, ismerni azt!

Read more...

***

Most valahogy nincs cime... csak úgy jön...

Szóval miért van az, hogy az ember néha nem meri magának bevallani, miről is van szó? Igen, talán mert védekezni próbál, tulajdonképpen fél a csalódástól, attól, hogy esetleg sebezhetővé válik ha a valósággal szembenéz... Különben nem mondom, igy van, csak épp a kérdésem most az, hogy megéri-e igy bujócskázni saját magunkkal vagy sem? Talán nem... Bár ezt nehéz akkor gyakorlatba ültetni, amikor az ember benne van a dolgok javában...

Na jó, valami másrol is irhatnék, ami konkrétabb... Például a tegnap este, amikor néhány nagyon jó játékpartit játszodtam. Tényleg jó összeülni emberekkel és ápolni a kapcsolatokat, közben pedig kikapcsolódni is játszás köozben. Nem mondanám, hogy pihentető volt, mert az éjjeli alig 5 óra alvás után nem mondanám magamat pihentnek, de azért csak megérte! És megismetelném még...

Read more...