ma van 4 hónapja, hogy házasok vagyunk :)
Egyesek hallották már a történetünket - talán épp tőlünk, mert elmondtuk többször is.
Mások talán szívesen hallanák/olvasnák.
Tudom, én is mindig kiváncsi voltam az ilyen történetekre :D
Gondoltam (gondoltuk), megosztom veleteket is. Nem rólam vagy róla szól, nem is rólunk. És leginkább ez a kép illik hozzá, ami a menyegzőnkön készült. Leírja azt, ami történt és ahogy történt. A többi csak a látszat, a külső, látható rész. A lényeg az, ami képen is rajta van. És a leglényegesebb személy Az, akiről szól az egész, elejétől kezdve. Ha tovább olvassátok, megértitek miért mondom ezt...
Tavalyelőtt, már az év elején eldöntöttem, hogy Isten elé állok a házasságom kérdésével - szerettem volna tudni, mi az Ő akarata erre a területre számomra - böjtben és imában tettem. Konkrét válasz - úgy tűnt - nem érkezett, viszont Isten elkezdett formálni, átformálni sok mindenben. Ma már örülök ennek az időszaknak, bár akkor nem volt könnyű.
Eközben D. is elkezdte jobban keresni Istent és komolyan venni a Vele való kapcsolatát. Érdekes dolgok történtek az ő életében is. (Mi nem ismertük egymást, nem is tudtunk egymás létezéséről még akkor.)
Aztán tavalyelőtt ősszel valamikor hírt hallottunk egymásról - egy ismerős (aki mindkettőnket ismert) beszélt rólam a szüleinek. Hogy miért? Nem is tudom, de ez volt az a pont, ami után mindketten megtudtuk, hogy van egy lány/fiú... és erre mindkettőnk reakciója az volt, hogy köszönjük, de nem érdekel.
Mivel D. nem keresett meg egy darabig, elkezdtem örülni, hogy nem is fog. Amit nem tudtam akkor az volt, hogy ő Isten elé állt és az Ő akaratát kereste - így keresett fel először december elején, miután Isten meggyőzte, hogy ezt kell tennie. Kb. fél órát beszéltünk összesen, aztán majd a tavalyi év elején folytattuk a "beszélgetést", ami inkább monológ volt az ő részéről. Én minnél hamarabb le akartam zárni a kapcsolatot, csak épp nem volt okom rá. Eközben D. az Istennel való kapcsolatáról beszélt nekem abban a reményben, hogy minnél hamarabb azt mondom majd, hogy "kösz, de ez nekem sok". Azonban épp az ellenkezője történt: mindabban, amit elmondott semmi kivetni valót nem találtam, sőt, én is hasonlóan láttam/látom a dolgokat. Azonban még ez sem változtatott azon, ahogy gondolkodtam erről a kapcsolatról.
Január vége felé éreztem, hogy hamarosan végleges választ kell adnom neki a kapcsolatunkról, bár addig ez a kérdés konkrétan még nem került fel. Én a végét szerettem volna, de szükségesnek láttam, hogy Isten tervét megértsem ezzel kapcsolatban. És akkor történt a csoda - az én csodám: mikor Isten elé álltam úgy, hogy minden tervemet, látásmódomat félre tettem és az Övére voltam kiváncsi, akkor Isten rövid idő alatt meggyőzött, hogy D. az az ember és olyan ember, akit a férjemnek szerettem volna már tinédzser koromban. Elsősorban a legfontosabb dolog az volt, hogy szereti Istent és Ő az első neki. Nem csak szavakban, hanem a valóságban is. Annak idején, tizenévesként, kértem néhány dolgot Istentől, ami meglegyen a férjemben - mindegyik megvolt, sőt, több is, mint amit kértem, úgy, hogy én nem is kerestem ezeket benne - Isten elém hozta őket. Tudtam, hogy D. az, akit Isten rendelt nekem.
Februárban nagy hó lett, azért otthon kellett hagynom a kocsit (micsoda jó időzítés!) és akkor kezdtünk el találkozni és beszélgetni többet (ekkora érett bennem a nem igenné). Isten megóvott - a nagy hideg ellenére egyikünk sem betegedett meg. Egy hét múlva pedig D. megkérdezett, hogy leszek-e a felesége - azonnal igent mondtam, teljes meggyőződéssel. 5 nap múlva el volt döntve az eljegyzésünk és a menyegzőnk dátuma, a terem le volt foglalva - mert Isten mindent szépen előkészített. És majd a többi dologról is időben, szépen gondoskodott. Nagyon hálásak vagyunk ezért Neki.
D. úgy kért meg, hogy nem igazán ismert - de Isten vezette. Én úgy mondtam igent, hogy nem igazán ismertem (bár többet tudtam róla, mint ő rólam) - de Isten vezetett. Ennyi elég volt, most is ezt mondom.
Júniusban eljegyeztük egymást, majd szeptemberben összeházasodtunk. Azt mondhatom, mondhatjuk el, hogy Isten nagyszerű tervező és nagyon jó időzítő. Szinte minden nap elmondjuk, hogy mennyire örülünk annak, amit elvégzett értünk és bennünk. Szép és jó D. feleségének lenni, egy olyan emberé, aki Istent helyezi az első helyre. Már nem lepődünk meg, ha új meg új hasonlóságot fedezünk fel, annyira természetesnek tűnik. Mert tökéletes a Tervező, még ha mi nem is vagyunk tökéletesek. És tudjuk, hogy a legjobbat találta meg számunkra Isten - a társat, akivel a legjobban összeillünk.
Ez hát a tavalyi év csoda-története a számunkra.
Másnak is lehet hasonló csodája - ha rá meri bízni magát a Csodát tevőre! :)
Read more...
ma, szokástól eltérően, délben gyújtottam meg a gyertyákat, ebéd után. az egész délelőttöt az ágyban töltöttem, s most úgy gondoltam, engedélyezek magamnak néhány percnyi eltérést. felhúzott lábakkal a nappali kanapéjára telepedtem és néztem a fényeket. a csütörtöki trüsszögés már jelezte, valami nincs rendben, pénteken torokfájással ébredtem, majd megjelent az orrcsorgás, s hogy teljes legyen az összkép, a szombatot kissé kábán töltöttem - a szemetes mellettem megtelt pézsékkel, lomhán mozogtam. aztán ma reggelre nem szűnt a nyakamon viselt mázsás teher, így döntöttem az ágyban maradás mellett. persze szedtem buzgón a vitaminokat, ittam a teákat, a limonádét, kúráltam magam. kiheverem...
