Margójegyzet - 7.
>> 2015. április 8.
Azon gondolkodom egy ideje, hogy mi a haszna a hálának. Ez így nem a jó megfogalmazás. Tulajdonképpen onnan indultam el, amit az 1 Thes 5:18 ír. "Mindenért hálát adjatok" - ez így valahogy egyfajta előírás, ezt kell tenni. Nos, megpróbálhatom, bár előre kudarcra van ítélve ez az egész, merthogy mindenért nem igazán tudok hálát adni. Túl sok ez a minden. S ha őszinte vagyok néha magamhoz, beismerem, hogy nem is akarok mindenért hálát adni, mint a drótfiú a mesében...
S a folytatás egyáltalán nem enyhíti az elutasító reakciót erre a felszólításra: "mert ez az Isten akarata". Vajon miért akar ilyesmit? Nem kér túl sokat? És mi van ha nem teszem meg? Jogosnak tűnhetnek ezek a kérdések.
Ami azonban igencsak elgondolkodtatott, az a vége. Amit sokszor elfelejtünk hozzátenni, pedig talán eltűnik a parancsoló hangütése a felszólításnak. Merthogy nem egy kényes nagyúr elvárásairól van itt szó a szolgái felé...
Mert néha úgy érzem, cserben hagyott, kijátszott, nem velem tartott, inkább ellenem volt s ilyenkor nem akarok engedni a daccból, a magam igazából s belátni, hogy talán mégis jobb lesz ez így. Mert a hála nem dölyfös magam-mutogtása, nem.
"A ti javatokra". Ez megállít. Vajon miként lesz a javamra, ha mindenért hálát adok? Azért a mindenért, amiért nem könnyű, vagy nem is akarok hálát érezni sem, nemhogy kimondani a köszönömöt? Nyitott kérdés maradt eddig számomra...
S a folytatás egyáltalán nem enyhíti az elutasító reakciót erre a felszólításra: "mert ez az Isten akarata". Vajon miért akar ilyesmit? Nem kér túl sokat? És mi van ha nem teszem meg? Jogosnak tűnhetnek ezek a kérdések.
Ami azonban igencsak elgondolkodtatott, az a vége. Amit sokszor elfelejtünk hozzátenni, pedig talán eltűnik a parancsoló hangütése a felszólításnak. Merthogy nem egy kényes nagyúr elvárásairól van itt szó a szolgái felé...
Mert néha úgy érzem, cserben hagyott, kijátszott, nem velem tartott, inkább ellenem volt s ilyenkor nem akarok engedni a daccból, a magam igazából s belátni, hogy talán mégis jobb lesz ez így. Mert a hála nem dölyfös magam-mutogtása, nem.
"A ti javatokra". Ez megállít. Vajon miként lesz a javamra, ha mindenért hálát adok? Azért a mindenért, amiért nem könnyű, vagy nem is akarok hálát érezni sem, nemhogy kimondani a köszönömöt? Nyitott kérdés maradt eddig számomra...
Szóval választhatok. Lehet a javamra, ha bevállalom. Miként? Majd talán megértem ezt is...
Pedig az elmúlt hetek eseményei, az emelkedők és lejtők váltakozása, a mélységek és magaslatok játékos egymásutánja igenis megmutatta, hogy a hálaadás nem egyfajta gyerekjáték, önerőből, magátol jövő, ösztönös kifejezése az elismerésnek. És hogy a hála valami sokkal több, mint kimondott szavak, leírt listák. Valami mélyen, belülről származó hódolat, amiben a lélek meghajlik Az előtt, aki Önmagában túlnő minden Góliátnak tűnő, utamon elém kerülő akadálynál. Egyfajta életmód a hála, s milyen hosszú még az út, ameddig a percek sora ebben a mederben lépdel természetesen, s a lélek s az ész együtt dalolva csak erről szól...
Pedig az elmúlt hetek eseményei, az emelkedők és lejtők váltakozása, a mélységek és magaslatok játékos egymásutánja igenis megmutatta, hogy a hálaadás nem egyfajta gyerekjáték, önerőből, magátol jövő, ösztönös kifejezése az elismerésnek. És hogy a hála valami sokkal több, mint kimondott szavak, leírt listák. Valami mélyen, belülről származó hódolat, amiben a lélek meghajlik Az előtt, aki Önmagában túlnő minden Góliátnak tűnő, utamon elém kerülő akadálynál. Egyfajta életmód a hála, s milyen hosszú még az út, ameddig a percek sora ebben a mederben lépdel természetesen, s a lélek s az ész együtt dalolva csak erről szól...
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése