Margójegyzet - 6.

Azon gondolkodtam, van-e köze a hálának a megelégettséghez. S ha igen, mi?
Picit körülnéztem a szavak jelentése körül, akár több nyelven is.

A hála elismerő érzés, mikor valakitől jót vettünk s hálásnak az az ember nevezhető, aki mások jóakaratát megismerő, figyelembe vevő.
Aki dicsér az valakinek becsét, érdemét híreszteli, magasztalja s a dicséret szavakkal, beszéddel való kifejezése annak, hogy valaki jelességét kitüntetjük, jóváhagyjuk.
Áldani pedig annyit tesz, mint hálát mondva dícsér, magasztal a tőle vett kedves dolgokért.

Hálát adni, megköszönni az elvett javakat s ezért áldani, dícsérni azt, akitől kapjuk nem más tehát, mint kifejezése annak, hogy felismerjük azt, amit kapunk s értékeljük - az adományt s az adományozót. S ezt nem tartjuk meg magunknak, hanem ki is fejezzük, akár szavakban is.

Az angol "praise" a latin "pretium" szóval van kapcsolatba hozva, ami árat, értéket jelent. Ez pedig nem más, mint a tudatosítása annak a meggyőződésnek, hogy értékes az, amit kapunk.

Aki pedig elégedett, az azzal, ami van beéri, a dolgok jelen állását nem roszallja, többet nem kíván. Mint a folyadék, mely valamely idegen anyaggal, mely benne feloszolva van, egészen eltelik. Egy állapot ez, mikor valaki azzal, ami van, beéri, többet nem kíván, holmi vágyak miatt nem nyugtalankodik.

Vajon a hála - az, hogy meglátom, mennyi mindent kapok s érte Istent dícsérem - mert értékeket ad bőven minden nap - nem vezethet-e el oda, hogy megelégedett legyek? Ha meglátom mennyit kapok - vajon nem apad-e le a kívánságok listája?