Margójegyzet - 2.

Zsolt 100:4 alapján

A kapu az, ami megnyitja az utat tovább vagy bezárja azt előttem. Vajon a hála lenne az ami megnyitja vagy bezárja (hiányával) az utat Isten jelenlétébe? Tényleg ennyire nagy fontossága lenne a hálának? Mert mit is jelent hálásnak lenni - ha nem azt, hogy elismerem, figyelembe veszem valaki más jóakaratát. Saját kezdeményezésből, nem kényszerből. Elismerem, hogy kaptam. S felismerem azt is, kitől kaptam.
Ha pedig így nézek az életre s annak apró-cseprő s nagyobb dolgaira: nem tehetek mást, mint belátom: Isten jóakaratából, szeretetből ajándékozott meg annyi, de annyi jóval - mindennel. Lehetek-e más, mint hálás? S minnél tovább "tanulmányozom" a sok-sok adományt (listára írva sokkal jobban látom őket), annál inkább látom: nem mondhatok mást, mint: köszönöm. köszönöm. köszönöm. S kezeimet felemelem az ég felé és minden kimondott köszönömmel, minden hálalistába beírt sorral együtt a szívem meghajol Az előtt, aki mindezt adta. S meglátom Őt, csak Őt, s az Ő nagysága a magam parányiságával helyére teszi bennem mindazt, amit a világ értékrendje felborított. És érzem, helyreáll valami, ami elromlott. Mert közel Hozzá minden más perspektívát kap...