Ünnepek, szokások - 3. (adventi naptár)

>> 2013. november 27.

Ez egy különleges naptár, amit a karácsonyi várakozásban a napok számolására vagy ünneplésére használnak. Ezek a napok részben fedik a keresztyén adventi időszakot, de nevével ellentétben december 1-vel kezdődik, bár az advent kezdete maá dátumra is eshet.

Eredete - többféle verzió van:
- egyesek szerint német evangélikus eredetű, akik a december első 24 napját számolták, különböző formában. Az első ismert adventi naptárat 1851-ben készítették kézzel, az első nyomtatottat pedig 1902-ben egy protestáns könyvesboltban árulták. Mások szerint 1908-ban nyomtatták az elsőt, egy sváb egyháztaghoz kötve az eredetét
- mások szerint 1900 korul kezdődő népszokás, egy német édesanyához kötődik az eredete, aki az ünnepet türelmetlenül váró kisfiának készített hasonlót, aki mikor felnőtt ennek alapján üzleti vállakozásba kezdett ás olyan naptárt szerkesztett, amiben 24 ablakocska mögé egy-egy csokoládé/cukorka volt elrejtve

A második világháború alatt szünetelt ez a szokás, de utána újra feléledt és világszerte népszerű lett.

Többféle formája van, egyesek vallásosak, mások nem
Többnyire téglalap alakúak, 24 "ablakkal", amelyeket kinyitva egy-egy kép, vers, történet-darab vagy apró ajándék (játék vagy csokoládé) található

Az északi országokban más formája van (Norvégia, Dánia, Svédország, Izland és Finnország): itt ez televizió adás, ami december elsején kezdődik és karácsony napjáig tart. Rádión keresztül is szoktak sugározni adventi adást ezekben az országokban.

forrás: innen

0 Hozzászólás:

  © Blog Design by Simply Fabulous Blogger Templates

Back to TOP