Morzsák... (7)

• Van egy régi elbeszélés, mely egy nagy Port Said-i pálmakertről szól: ahogy a kertész szemléli a még fiatal pálmákat, meglát egy különlegesen szép növésűt. Azonnal megkedveli, és a pálma ezt észre is veszi. Azonban úgy tűnik, hogy hamarosan megváltozott a kertész hozzáállása: jön, és egy nagy követ tesz a pálma koronájára. A pálma csak nagy nehézségek árán tud a többiekkel azonos iramban növekedni. A kő nagyon nehéz. Amikor megnőve, a kő súlyát már nem érzi olyan nyomasztónak, jön a kertész, és egy nehezebb követ helyez rá. A pálma sokkal jobban szenved attól a gondolattól, hogy a kertész mindenáron akadályozni akarja az ő növekedését, mint a kő és az újabb nehézség súlyától. De újra összeszedi az erejét és tovább nő. A kertész mindaddig így cselekszik, amíg a pálma olyan nagyra nem nő, hogy emberkéz a koronáját már nem érintheti. A pálma csak akkor veszi észre, hogy mi történt vele: a köveknek köszönhetően sokkal magasabbra nőtt, mint a többiek. Még egyszer jön az immár idős kertész, örömmel nézi a pálmáját és így szól: te voltál számomra a legkedvesebb, ezért okoztam neked fájdalmat... A pálma pedig, mintegy köszönetképpen, meghajol az esti szélben.
  
• A pálma nem tud elfutni. Tartania kell a terhet, azzal együtt kell növekednie. Ebből fakad számára az áldás. Nekünk is nagyon sok mindenben múlik az életminőségünk azon, hogy készek vagyunk-e kitartani olyan helyzetekben, melyek hosszabb ideig megterhelnek. Gyakran ezek a mindennapi terhek alakítják tartósan életminőségünket.
• Isten, a nagy kertész, hétköznapjaimban maga felé növeszt. A mindennapok kapcsolatot jelentenek, figyelmes egymáshoz fordulást Isten és közöttem. A hétköznapok nem szürkék és nem bonyolultak.

(M. Nurit Stosiek, M. Veronika Riechel, M. Gertraud Evanzin: Hogy a mindennapok ne legyenek hétköznapiak - A valódi élet íze)