Almarózsa

>> 2011. május 2.

nemrég készítettem, aztán úgy döntöttem, hogy a receptet is kiteszem ide, hátha valaki még kipróbálja :)

Hozzávalók:
leveles tészta, én itt fagyasztott "foietaj"-t használtam
3-5 alma, mérettől függően
2 kanál méz
2 kiskanál fahéj
4 dl víz
3 kanál cukor
2 kanál citromlé

Kivettem a fagyasztóból a tésztát és hagytam, hogy kiolvadjon. Ezt időben kell megtenni, hogy ne fagyos legyen, mikor elkezdünk dolgozni :) Következő esetben még kicsit ki fogom nyújtani, hogy vékonyabb legyen a tészta.
Megmostam az almákat, félbe vágtam őket majd kivágtam a magházakat.
Odatettem főni a vizet a cukorral és a citromlével. Míg az melegedett, a félbe vágott almákat vékony szeletekre vágtam. Mikor a víz forrt, beletettem az almaszeleteket, sorban, mert egyszerre nem fért bele mind. Két percig kell benne hagyni a fővő vízbe, de én addig hagytam, ameddig eléggé megpuhult ahhoz, hogy hajlítani lehessen és ne törjön. A recept szerint szalvétára kell tenni, hogy leitassuk a levet róla, de én nem így csináltam. Kanál és villa segítségével vettem ki a fővő vízből, hogy amennyire lehet lecsorogjon róla a lé és egy tányérba tettem egymásra őket (ahogy a téglákat rakják a falba, hogy le tudjon csorogni).
Mikor ezzel megvoltam, elővettem a megolvadt tésztát és kibontottam a nyújtódeszkára. Megkentem mézzel - itt jó, ha folyékony mézet használunk, azzal könnyebb dolgozni. Majd megszórtam fahéjjal és felvágtam kb. 2-3 cm széles csíkokra.

Mindegyik csíkra almaszeleteket helyeztem, majd felcsavartam őket egyenként és sütőpapírral előkészített tepsibe helyeztem őket.

Nekem 16 rózsa lett, bele is fért egy tepsibe. K. 220 fokon sütöttem, recept szerint 25 percig. aztán meg még hagytam bent, mert úgy tűnt, hogy a tésztája még nincs készen.

Nekem kinyíltak a "szirmok". De finom volt, mind elfogyott :)

Meg lehet szórni porcukorral, nálam ez elmaradt.

Jókedvet az elkészítéséhez. Az étvágy hozzá meglesz :)

Ötlet innen meg innen.

0 Hozzászólás:

  © Blog Design by Simply Fabulous Blogger Templates

Back to TOP