Megpróbáltam

>> 2010. július 31.

a majdnem 3 hét hosszú idő. vagy nem is annyira. újra itthon vagyok. fáradtan. idő kell, hogy kipihenjem magam. ha egyáltalán lesz rá alkalom...

megpróbáltam:
- megfontoltan költekezni és csak a tényleg szükségeseket megvásárolni - hát nem is tudom, hogy sikerült-e? az első felére igyekeztem vigyázni. a második fele kevésbé jött be :D
- a csomagom korlátozott méretére és súlyára való tekintettel szintén ügyelni fogok a fentiekre - ez a pont az, ahol teljes csőd volt, a kolléga nagylelkűségének köszönhetően minden fontos dolog hazakerült.
- fotózok - mindent amit csak lehet és amit csak meglátok, valamint arra érdemesnek tartok - ez már nagyobb sikernek örvendett, készült is néhány 100 kép, majd ha felkerülnek a gépről a gépre, akkor mutatok is belőlük.
- kihasználni az időt sétára, kikapcsolódásra, lehetőség szerinti kirándulásra és a látnivalókban való gyönyörködésre - hát ez annyiban sikerült, amennyire a lehetőség engedte. az eredeti tervek kis hányadában. a séta rész, az bejött. egyik este jónéhány km lett belőle a hangulatos német utcákon.
- ellátogatni egypár helyre, amire "fáj a fogam", természetesen az időt és költségeket figyelembe véve - csőd, de nem a költségek miatt, hanem az idő miatt - és itt nem elsősorban az időjárásra gondolok, bár a hétvégék esősek voltak
- nem panaszkodni az állomás zajára - kipipálva. a szoba ablaka most nem arra nyílt :)
- örülni a változatosságnak - igyekeztem. főleg mikor a mogyorós és sima fagyi közül mindig az utóbbit választottam :) de igazán finom volt. megígértem, hogy következőleg kipróbálom a mogyorósat is.
- nem nyavalyogni apróságok miatt - talán ez is sikeres volt. túl fáradt voltam hozzá.
- a dolgok pozitív oldalát nézni és a lehető legtöbbet kihozni mindenből - elég jól ment.
- el is csendesedni és feltöltődni - kevés idő futotta rá...
- pihenni is a lehetőségekhez mérten - megpróbáltam. de még rámfért volna.
- egészségesen és megfelelően étkezni - ezt objektív okokból nem koronázta teljes siker.
- mosolyogni, vidámnak lenni és becsületesen végezni a munkámat - ez ment. nagyjából.

most megpróbálok újra visszaszokni az itteni menetbe. meg a nyárba. meg úgy mindenbe...

  © Blog Design by Simply Fabulous Blogger Templates

Back to TOP