Sakk. Matt?

SAKK. MATT?
(Az élet mint egy sakkjáték)
- egy péntek este margójára -

Esett odakint. A decemberi hideg s mogorva est elől bemenekülni mihamarabb. Így nap s hét végén egy kis hobbizásban kikapcsolódást remélve, várva betértem én is ígéretemhez híven. Bent csend, meleg várt. Mint egy egészen más világ. Megtörni a pillanat varázsát nem szabad. Középen kis asztalkán fehér terítő. Rajta a tábla. Játékra készen. A bábok a helyükön, harcra indulóban. Ki lesz a nyertes?

Azt hiszem, 10-11 éves lehettem, amikor először ismerkedtem a szabályokkal. Szomorúan konstatáltam minden paraszt bukását. Számon tartottam a tábla mindkét oldalán elesetteket. Figyeltem. Gondolkodtam. Szabályokat betartva araszolgattam. Néha előre s néha-néha vissza. Tisztességesen végigjátszani egy-egy kört nem volt könnyű. Volt, hogy veszni kellett hagyjak egy-két bábut. Valami fontosabbért. Nem szerettem. Mint ahogy veszteni sem. Harcolni kellett!

Akárcsak az életben. A sürgős tennivalók támadásában az időt állókat védeni. Lopható és rothadó bábuk helyett élő kapcsolatok körül kiépíteni a védelmi vonalat. A bank jelvényét viselő bástya - elesik. A biztosra kihelyezett futár meginog - s a tábla mellett landol. A ló sem biztos menedék - aki benne reménykedik, csalódik. Nem parasztokat kell számolni, hanem a legfontosabbat, a királyt védeni. Akitől sok minden függ, de főként a végeredmény. De milyen áron védeni? Érdemes-e mindent kockára tenni érte? Tisztességet feladva lehet-e játszani (másoknak vajon miért sikerül)? Nem kér-e túl sok befektetést? Lemondást? Valahogy mindig úgy sikerül, hogy valami kedvesről kell lemondani. De kevésbé fontosról (csakhogy ennek megítélése olyan nehéz). Magamat kérdezem ilyenkor: megéri? Támadni és védekezni egyszerre - vajon hogy lehet? Változni kell. Nyitott szemmel, füllel, szívvel járni s az alkalmat megragadva változtatni a helyzet állásán. Nincs értéktelen alkalom. Csak elhalasztott. S a vesztésre álló helyzetnek is van győzelmi esélye.

Az úton hazafele aztán még beszélgettünk. S mielőtt kiszállt az autóból azt mondta: nincs is ellenségünk. Az ajtó csapódott, de bennem nem zárult le a gondolat. Azt mondta, nincs. Pedig tudom, hogy van. Érzem, látom, hogy ádáz, csalafinta taktikázást folytat. Nem akar veszteni. Mondani akartam neki is, de már késő volt, csak távolodó lépteit láttam. Én sem akarok veszteni! Ezért tudom: a célt kell látnom. Az értéket védenem. Az igazit.

A megmaradt bábokat számolgatom a táblán. Sorba állítok időt és energiát igénylő feladatokat, tisztességet és magasröptű elveket, szárnyra késztető biztatást, befektetést (mikor, kibe-mibe és mennyit), szinte elérhetetlen magasra helyezett mércét és ígéreteket. Percnyi pihenés után a kardot magamhoz szorítva indulok a küzdelemre. Az erőt fentről kapom. Aki nem kockáztat semmit, az mindent kockáztat - cseng a fülemben. A végeredmény még nem látható. De hinni kell benne. Meg Benne is.

Mert egy napon a Nagy Király egyedül marad, győztesen a táblán...