A könyvekkel

mostanában úgy vagyok, hogy ritkán sikerül a kezembe kerülniük s ha mégis, sajna nem vagyok képes sokáig koncentrálni fennkölt gondolataikra. az igazság végülis ott van, hogy eléggé kifáradok, mire olvasni jutok. mégis, kicsit itt is, kicsit ott is, sikerül néhány könyvet kiolvasnom.
tulajdonképpen rengeteg könyv jár a kezemben, leginkább a Bibliám, az aztán napi rendszerességgel. emellett készülni tiniórára, lánykörre (az ifikre most kicsit nem nekem kell), így hát sok témán gondolkodom, elmélkedem.
az utóbbiakban több pihenést beiktattam. hogy pontosabb legyek, este időben lefekszem (azaz korábban), ez azt jelenti, hogy kevesebbet netezek, ami önmagában nem is olyan rossz dolog.
visszatérve a könyvekre, nemrégiben befejeztem Max Lucado: Călătorie fără bagaje című könyvét, ami a 23. zsoltár alapján íródott. teljesen más megközelítésből ír erről, mint amit eddig valaha olvastam/hallottam, de nagyon jó. hogyan lehet a napi rendszerességgel magunkkal hordott csomagok/terhek nélkül (félelem, aggódás, be-nem-teljesült vágyak, reménytelenség, bűntudat, fájdalom, egyedüllét, szégyen, kételkedés, ...) élni? csakis a Pásztorral. s majd hazaérni, haza Hozzá.
az újabban megkezdett könyv pedig Isten láthatatlan kezéről szól.