Szokás-os

>> 2008. augusztus 13.

ma reggel is, a szokásos "még-10-percet, még-10-percet" tipusú felkelés. időben. éjszaka néha eléggé lehűl(ma reggelre azért már nem annyira), ezért az első fél (azaz negyed) éber pillanatban felhúzom nyakig a takarót, kitapogatom az ébresztő kütyüt, bebiztosítom a következő 10 percet és próbálok megmelegedni. mikor újra megszólal a zene, igyekszem rábírni a távirányítót, indítsa már be az órát, lássam, mennyi az idő, jobb esetben sikerül is egy kézlendülettel, s visszahúzódom a meleg vacokba még szundítani. rosszabb esetben fel kell ülnöm, akkor meg azért bújok vissza, mert pihenni kell. a következő 10 percet már azzal töltöm, hogy igyekszem rávenni magam, hogy azért csak jó lenne már valamikor kikászálódni és mozgásba jönni. kevés sikerrel, de azért annyira futja, hogy már nem ver fel a lágy zene, csak nyugodtan biztosítom magam, hogy nem fogok elaludni. jobb esetben már végig is futott az agyamon a napi program, megtaláltam a láthatatlanul kinyitott szekrényben az öltözetet, ami megfelel kényelmi, hangulati, időjárásszerinti meg egyéb szempontokból is. most már tényleg csak az van hátra, hogy összszedjem magam és átváltsak nappali üzemmódba...

2 Hozzászólás:

Névtelen 12:03 du., augusztus 13, 2008  

...ismerős :) - csak én 5 percekkel gyakorlom és egyre profibb vagyok - mármint egyre kevesebb idő alatt elkészülök :) zerge

Névtelen 7:31 du., augusztus 13, 2008  

ez a bejegyzés inspiráló :))))

  © Blog Design by Simply Fabulous Blogger Templates

Back to TOP