Kocsikáztam

egy kicsit ma este, azaz nem is kicsit, hanem sokat (majdnem másfél órát!)
következtetések:
1. kezdem szokni a kocsit. meg ő is engem. azt hiszem, jól fogunk mi értekezni hamarosan...

2. a parkolás még mindig nem megy normálisan. legalábbis amit leginkább kellene tudjak ebben a zsúfolt városban: hátulról parkareláterálának nevezett manővert. ha 10szer nem, akkor egyszer sem próbáltam, igaz már jobban megy, mint első alkalommal, de még nem az igazi. (vagy a bordurán kötök ki, vagy a képzeletbeli kocsit csonkítom vagy túlságosan messze állok meg az útszéltől. így van ez)

3. tankoltam. egyik következtetésem az, hogy soha nem fogom szeretni, mert néhány másodperc után remegni kezdett a kezem a pompa súlyától. tehát: olyan kúthoz megyek "itatni", ahol a hölgyeket kiszolgálják. van a városban, a kolléganőm mesélte. csak akkor még nem érdekelt, hogy hol. most már igen :D

4. vannak még türelmes emberek (pontosabban asszonyok). például mikor a jelzőlámpánál kétszer egymás után bedöglik a motor. azért még mind a ketten átmentünk azon a zöldön :D

5. megvolt az első "találkozás". egy iskolás kocsival :D hölgy vezette. ha nem egy kilométerre áltt volna meg az út szélétől nem lett volna semmi gond. intett az insztruktor, hogy menjek én előbb (kisebb voltam, hiába na), apum meg mutatta, hogy kezdő vagyok, de hát a legnagyobb jóakaratom és legkissebb sebeségem mellett sem tudtam elkerülni, hogy a tükreink nem puszilózzanak. na de nagyobb baj nem lett. legalábbis az én kocsimnak.

azt hiszem elég ennyi beszámolónak...