Ifire menet

sétáltam egyet. már rég nem tettem. jól esett. ahogy a napsugarak szemembe néztek. a szellő simogatott melegen. olyan szép volt. csendes. a kertekben jácint illatozott. itt-ott még nárcisz is ingatta sárga fejét - talán küszünt... a fákon fehér virágok. a bokrok hol élősárgán, hol tűzpirosan tarkállottak. a rózsaszín magnólia pompázott. a fehér már búcsút intett.... s már nyílt helyette lila orgonavirág... valahogy a fájdalom belopta magát az ágak, levelek közé. a csendbe. meglapult a miért?-ekkel, a hogyan?-ok között... mint az életben... a szépségbe olvadt... mert hozzátartozik. talán csak velük együtt igazi az élet...