KözRekedés

a ma délutáni szürke-fekete légkör igencsak eterebélyesedett. a varjúhad a fatetőn is hozzájárult ehhez, de nemkevésbé maga a szürke ég is. az ernyő használatba lendült. a tócsák tócsája ott ásítozott a gyalogátkelőn (jobb helyet nem is találhatott volna magának, természetesen). szeretetteljes köszöntése magamfajtától csak kétféle lehetett: átkelni rajta vagy megkerülni. csupán ízlés kérdése. nem beszélve a sofőrökről, akik mindamellett, hogy se nem áznak, se nem fáznak beletaposnak ebbe a piszkos lével jeleskedő gödörbe. a kijelző pontos dátumot, időt, hőmérsékletet jelentett. állítólag. minden egy árnyalatú. csak egy-egy ház kérkedik meleg színével kirikítva a környezetéből. a ránc megül minden homlokon, monoton motorzúgás, ideges dudálás jelez életet. már ha annak lehet nevezni. közben egy-egy fehér pehely - csillogó csepp a bús, komor valóságban - próbál meg mosolyt lopni - melyre lehetetlen nem válaszolni. sikertelenül. végül elcsendesedik. marad a szürkeség. csupasz ágak. rideg, vizes föld. csak az utcai lámpák felvillanása próbál meg sárga fényt árasztani... talán sikerül...