Felvállalni vagy sem...

Az utóbbi napokban sokat olvasgattam az egyháztörténelemből. Felfigyeltem arra, hogy azok között, akik változásokat hoztak voltak akik felvállalták, hogy amit Isten mond, az úgy van, úgy kell legyen és ha kellett készek voltak ennek az árát is megfizetni. És voltak olyanok is, akik bár megreformálták akkor az egyházat, nem vállaltak fel mindent...
Ráállni Isten szavára. Megtenni, amit a vele való kapcsolat kér. Hogy változás lehessen bennem. Először ott. Szabad kezet adni Istennek, Lelkének, hogy munkálkodjon...
Megéri-e megfizetni az árat? Vagyok-e én egy azok közül, akiknek igen? Vagy meghátrálok? Mérlegelem a veszteségeket? Vagy igyekszem beszoritani őt a felállitott kereteimbe? Távoltartani őt életem egyik-másik részétől, a kulcsot szorongatva? Ameddig nekem is kényelmes? Ameddig nem kockáztatok túl sokat?

Mi kell még?
hogy felnyiljon
a szem?
meghalljon
a süket fül?
Te itt jársz.
köztünk.
mi szorongatjuk
a kulcsot,
verjük a szeget
a szűk keretbe.
Te nem ezt
keresed.
váró szivet
csak.
(hogy betöltsd)
Lelked ereje
kiáradni kész.
ma is.
itt is.

Jöjj!
áradj szét.
mozgass meg.
indits az útra
új erővel.
hallani kész füllel.
mert itt jársz.
újra itt...
(2007. május 27, Temesvár)