Pezsgés

kell néha a változatosság. hogy ne váljon monotonná még az élet sem. a nyugodt, csendes napok után egy kis élet-pezsdülés... valami, amitől az agysejtek mozgalmasabbá válnak, új meg új ötlettel állnak elő. végre egy kis siker-érzés. hogy aztán újra a hogyan-is-lehetne érzése keritsen maga köré... a kérdés, hogy végülis szeretem-e amit csinálok... megadással beismerni, hogy talán igen, mégis... visszafordulni és újra elemezni, választ keresni, magyarázatot kiseperni a rendezett egyesek és nullások soraiból... kérdésekre válaszolni és kérdéseket feltenni. amikor úgy telik el a nap, hogy nem futja a délutáni süti-keksz-alma darabra sem. egy korty vízre is csak itt-ott. lopva. futva. s csak arra ébredni rá, hogy már senki sincs körülöttem. hogy végre illendő lenne mást is csinálni... talán végre magammal maradni, kizárni a sodrást...

hogy aztán a csendes pillanatok varázsa újra magával ragadhasson...
egy kedves kis puszi az 5 hónapos babától... :)
egy félholdra pislantó, kacsintó szem.
meg egy másik, mely az esthajnalcsillagot szemléli a még pirosló égalj felett...
az orgonafa illatát jó mélyre beszippantani...
egy gondolatot hajkurászni "egész úton hazafelé"... hogy aludni, aludniiiii, aaaaaluuuuudniiiiii...

kell néha a változatosság is... a pezsgés is... a csend is...