A szabadulásért való poharat felemelem...

Az élet változásokat hoz magával. Egyikről versben is megemlékeztem...

A szabadulásért való poharat felemelem...

Igen - szabadnak hittem magam
pedig féltem nyiltan mások szemébe nézni...
Féltem, hogy meglátják bennem azt,
amit rejtegetni probáltam.
Az elméletet tudtam: megbocsátottál,
mégis magamnak nem bocsátottam meg
és nem fogadtam el igazán azt,
ami teljes szabadulást hozott...

Azt hittem, megértesz, ha bizonygatni akarom,
hogy én nem érdemlem meg a bocsánatot,
bár szükségem van rá, s Te felkináltad...
Úgy éltem, mint egy fogoly,
aki azt hiszi magáról, hogy szabad
és megpróbálja elrejteni láncait -
higgyék mások is, hogy elengedték...

S Te jöttél, Uram...
Megleptél - szembeállitottál önmagammal
és megértetted velem, hogy Te már rég
megbocsátottál - teljesen, örökre.
Megmutattad, hogy én vagyok rabtartóm,
pedig Te már felszabaditottál,
elengedted minden tartozásom...

Köszönöm, a szabadságot amit adtál -
hogy mosolyoghatok, derűs lehet az arcom,
mások megláthatják bennem a Te fényedet...
Köszönöm, hogy felemelhetem feléd
a szabadulásért való, hálával teli poharat!
Mert betöltöttél azzal, amit szomjaztam
- nem egy pillanatra csak, hanem örökre,
szereteted miatt, amely megbocsátott...

Uram, szivem csordultig van veled,
ahogy jelenléted betöltött és azóta
minden pillanatban kisér,
ahogy erőt ad, amely továbbmarad...
Köszönöm, hogy most már mindenkinek
nyiltan, félelem nélkül és bátran
szemébe nézhetek...

Már nincs mivel vádoljanak -
Te eltörölted minden bűnömet,
gyógyulást adtál sebző lelkemnek
és most már tudom: szabad vagyok!

(2005 november 16. - Temesvár)