Reggeli gondolatok

Ezeket hetfőn vetettem papirra...

A virágszirmok tenyerüket tartották,
a fűszálak sudár testén is megcsillantak:
millió, millió vizcsepp a felkelő nap sugarában...
Játékos szellő bújkált a fenyők ágai között,
s zenélt a fák levelein a reggeli csendben.
Fent békés felhők úszkáltak a kékbe merülve.
A patak hangosan csobogva rohant tova
beleveszve a messzeségbe...
Tiszta vizében csillogott a friss napsugár,
amint átfésülte a kis tisztást...
Vidám csiripelés töltötte meg a levegőt.
Az élet újra megindult - új erővel mozdult
hangya, csiga, méhecske, kismadár.

Uram, a reggeli csendben téged várlak -
jöjj és friss harmatként üdits fel újra.
S ha múlik az óra, friss szellőként lebegj körül,
hadd érezzem: itt vagy mellettem...
Erődből adj - minden percre csak egy kicsit,
épp eleget egy mosolyra, bátoritásra.
Nyitott szemet adj Rádcsodálkozni -
hogy hálámba ölelve mondjam el neked,
mit szeretnék kérni Tőled.

Ha virágaid illata körülvesz,
ha látom eleven, zöld növényeid,
ha hallom vidám madárkáid csiripelését,
eláraszt a hála - mennyi szépséget adtál...
Ha éjszaka láthatom csillagjaid,
a Holdat, amint előbújik a sötétből,
elmondhatom - csodásak alkotásaid...

Köszönöm, hogy te teremtettél...
hogy megváltottál, megváltoztattál...
Köszönöm, hogy fényedben járhatok,
jelenlétedben örvendhetek
minden nap - a MÁban...