A pillanatot
>> 2010. augusztus 28.
megélni kell, nem leírni - mondtam. az utóbbira úgysem lett volna időm. és hogyan lehetne leírni a szitakötő táncát, pillangószárnyak lebegését, az érlelődő füge növekedését, a bomló rózsa varázsát, a feketedő szőlőszemek zamatát, a békaugrálást, a harmatos fű érintését lábamon kocsinyitás közben, a csendet, mely betakar, az érzést, hogy lassan végre otthon vagyok, a csodát, hogy Ő velem van?
mit mondhatnék? a takarítás még hátra van, a pakolás egy része is még, közben már a rokonok is meglátogattak, de örülök a találkozásnak. most épp leültem pihenni. de máris megyek, várnak a dobozok, csomagolt cuccok...
